I.fejezet: A Megyében
Tuk Pippin 2004.08.01. 19:47
Előszó:
Ez a kis történet a negyedkor eleje után 40 évvel játszódik. Egy hobbit gyerekről szól aki éli mindennapi életét a Megyében a családjával, ám egy napon különös kalandban találja szemben magát(akarata ellenére). Jó olvasást kívánok!
-Ébresztő álomszuszék! – szólt anyám miközben a szobám függönyét elhúzta. A szobámba beáradt a fény, a kerek ablakomon keresztül. Reggel mindig idesüt a legjobban a nap.
Hunyorítva emeltem fel a fejem és anyámra néztem. Aki most a lila ruháját vette fel és fehér kötényt viselt.
-Muszáj? Mami…- semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból, igenis jól éreztem magamat a puha ágyban. A fejemre húztam a takarót és összekucorodtam.
-Igen, muszáj! Kakaóscsigát készítettem reggelire. – tudta anyám, hogy a kakóscsigának nem tudok ellenállni, hiszen az az egyik kedvenc ételem. Anyám kilépett a szobámból.
Én meg lassan kikeltem az ágyamból. Majd felöltöztem: sötétbarna nadrágomat, ingemet és zöld mellényemet vettem föl. A konyhában az asztalnál már apám és a kis húgom helyet foglaltak. Apám éppen valamit mesélt anyámnak, aki a teát tette föl forralni. Édesapám zömök kövérkés alkatú. Fekete hajában már látszanak az ősz hajszálak. Én inkább anyámra hasonlítok. Sok mindent tőle örököltem. Barna hajam és zöld szemem van, mint anyámnak. Nyugodt természetű és néha egy kicsit irigykedő típus vagyok, akár anyám. Mindezt apámról nem lehet elmondani.
Leültem a húgom mellé. A testvérem éppen azon fáradozott, hogy a kanalát kikatapultálja a tenyerével. Igazi kis rosszcsont. De hát még csak három éves.
Hozzáláttam a kakaóscsigához, ami időközben lett kikészítve elém. Hamar el is fogyasztottam és mellé egy pohár forró teát is.
-No fiam ma megkezdem az őszi szántást, van kedved segítened nekem? – kérdezte apám.
-Hát nem is tudom… - mondtam elgondolkodva.
-Tudtommal ma nincs semmi dolgod, eljöhetnél velem. Csak délelőtt kéne segítened. Elég nagy vagy már ahhoz, hogy segíts. – ami igaz is volt, már tizenkét éves voltam. A Csülök barátom már tíz évesen segített az apjának a szántásban.
-Na jó rendben! –egyeztem bele – de ugye csak délelőtt kell a segítség?
-Mintha olyan sok dolgod lenne mára! – kacagott fel az apám…
Egész délelőtt segítettem szántani, ami annyiból állt, hogy vezetnem kellett a két nagy tehenünket a barázdában. Fárasztó és unalmas munka volt, ráadásul nagyon meleg. Hiszen még nyár vége volt, de mi már elkezdtük az őszi szántást.
-Szép munkát végeztél fiam. Tessék, itt a jutalmad. Elmehetsz.
Nagyon megörültem, annak , hogy végre mehettem és a jutalomnak is. Két szép piros almát és egy pogácsát kaptam.
Elmentem a Borbuggyan folyó partjához. Ott letelepedtem és elfogyasztottam az ebéd előtti ételemet. Csalódott voltam, mert egyik barátom se jött le ide. Sebaj, végül is sose baj, ha néha a hobbit egyedül van. Kicsit heverésztem még a fűben, aztán felkeltem és elindultam hazafele ebédelni. Elmentem a Zöld Sárkány kocsma mellet. Apám mindig oda jár éjszaka. Aztán a piacteret is mögöttem hagytam. A vásárosok most éppen összepakoltak, ők is most mentek ebédelni. Aztán délután mindig visszajönnek. Végül megérkeztem a szmiálunkhoz. Nem olyan nagy a házunk, de azért elfér a családunk itt. Igen, a Gödrös család. Mi vagyunk a Gödrösök. Apámmal, Anyámmal, hugimmal és a bátyámmal élek a Gödrös-lakban. A bátyám már jövőre nagykorú lesz és már munkája is van. Kitanulta a szabó mesterséget. Én nagyon büszke vagyok rá. Csak egy kicsit sajnálom, hogy mindennap korán fel kell kelnie a munkája miatt.
-Haza jöttem Mami! – kiáltottam, amikor beléptem a bejárati ajtón.
-Máris, Zsombor? Mert még nincs kész az ebéd. Egy kicsit várnod kell még. – mondta anyám, aki éppen a tűzhelynél szorgoskodott.
-Nem baj, várok. – mondtam mosolyogva és leültem az asztalhoz.
-És milyen volt a délelőttöd? – kérdezte anyám hosszas hallgatás után.
-Hát azt nem mondanám, hogy szórakoztató, de azért szívesen segítettem.
-Akkor örülök. – szólt kedvesen anyám és megsimogatta a hajamat.
Időközben anyám behozta a húgomat a konyhába és leültette mellém. Megérkezett a bátyám és az apám is. Nagyobbik testvérem mindenkinek adott egy puszit, majd leült az apámmal. Anyám pedig kitálalta az ételt. Hozzáláttunk az ebédhez. Egész végig az idei földművelésről beszélgetett apám és anyám. Én meg elfogyasztottam a repetámat is. Felálltam, megköszöntem az ebédet, majd bementem a szobámba. Ott lefeküdtem az ágyamra és pihentem. Szeretek evés után pihengetni.
A délután folyamán kimentem játszani a barátaimmal.
-Sziasztok! – köszöntem nekik. A Mezőn voltunk. Itt szoktunk találkozni mindennap. Most az egész csapat jelen volt. Kata, Pöttöm, Hajnalka, Tóbi, Filibert és Fredegár. Mindig ennyien gyűltünk össze. Nagy barátok voltunk mind. Kata és Pöttöm testvérek, ők a Boffin családból származnak. Mind kettőjüknek szép vörös hajuk van. Filibert és Fredegár szintén testvérek, akik mindig többet akarnak mutatni, mint amit tudnak. Tóbi a Hurka családból származik, mindig az evésen jár az esze. Ami meg is látszik rajta. Hajnalka pedig Kürtös. Őt nagyon kedvelem. Mindig vidám és kifogyhatatlan játék ötletei vannak. A mai nap is volt egy…
-Szia Zsombor! – köszöntek egyszerre vissza mind.
-Akkor mind megvagyunk? – kérdezte csengő hangon Filibert. Köztudott, hogy ő volt a „főnök” a csapatban. Megszámolt mindenkit, majd helyeslően bólogatott.
-Ma mit fogunk csinálni? – kérdezte Pöttöm.
-Ahogy idefele tartottam eszembe jutott valami… - szólalt meg egyből ösztönösen Hajnalka, tudta, hogy ilyenkor neki kell válaszolnia. Feszülten hallgattuk -…,mi lenne, ha építenénk egy búvóhelyet?
-Remek ötlet! – mondtam vidáman. Mindenki örült az ötletnek, talán egy valaki mégsem. Tóbinak nem tetszett az ötlet. Látszott az arcán, de nem felelt és én se kérdeztem...
|